2011. szeptember 21.

Türkiz-barna millefiori garnitúra

Türkiz-barna millefiori ékszerek

Most épp röstellem magam, mert beharangoztam a millefiori technikát, és - mivel kezdő vagyok e téren - annyira bele tudok merülni az alkotásba, hogy elfelejtem fényképezni a fázisokat.


A millefiori technikát már említettem első bejegyzésemben; a lényege az, hogy rétegeket helyezünk egymásra, összefogjuk egy másik anyaggal, összenyomkodjuk-összedolgozzuk, rudat készítünk belőle, és szeleteljük. Ebből a szeletkékből készült ez a garnitúra is, mely karkötőből, nyakláncból és beszúrható fülbevalóból áll.


Véletlenül találtam fotón egy részfolyamatot. Itt épp a rúd egy maradék darabkája van, és az abból levágott szeletkével bevont golyóbisok, amiket pl. a karkötőnél használtam fel.

Még szerencse, hogy a végeredmény megmarad, és azért az fotózható volt - amíg lányom barátnője le nem csapott rá, és el nem vitte :-)


6 megjegyzés:

  1. Jaj, a kedvenc színeim! gyönyörű!!! lehet, hogy beszerzek ilyen gyurmát?

    VálaszTörlés
  2. Próbáld ki! Nem kell sok színt megvenni, mert egymással ugyanúgy keverhetőek, mint a vízfesték /vagy a fondanthoz való ételfesték :-) /
    Igaz, hogy egy kicsit nehéz összegyúrni őket.
    Nálunk már 360-420 Ft körül lehet kapni egy csomaggal (az egy szín), persze a minőségi drágább,de próbának szerintem nem kell drága.
    Várom tapasztalataidat!

    VálaszTörlés
  3. Én ezt vártam a legjobban az első bejegyzésed óta. Nagyon tetszik!!!
    :-)))

    VálaszTörlés
  4. Klassz!
    Pont jó lenne a kis kabátkámhoz!
    Ügyes vagy.
    Mostantól rendszeresen nézelődök nálad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik. Igyekszem újakat is hozni, a tervem már megvan hozzá, és anyagokat is vettem, már csak egy kis szabadidő kellene hozzá...

      Törlés